Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Remek hírek jöttek a takarékokról

Már háromszáz milliárdnyi tőke áll mögöttük, és decembertől új alap is védi a takarékok betéteseit. (x)

Múlt év december 10-e óta gyakorlatilag 100 százalékos biztonságban vannak a takarékszövetkezeteknél elhelyezett pénzösszegek. A takarékok ügyfeleit immár kétszeres betétvédelmi rendszer, minden egyes magyarországi takarékszövetkezetet pedig közel 300 milliárd forintnyi tőke véd, miután létrejött a takarékok új Garanciaközössége. 

A teljes méretért kattintson a képre>>
A teljes méretért kattintson a képre>>

A takarékok egymásért kölcsönösen felelősséget vállalva Garanciaközösségbe tömörültek azért, hogy a korábbinál lényegesen nagyobb pénzügyi biztonságot nyújtsanak ügyfeleiknek, Ez az új rendszer 2014. december 10-én jött létre, a közösség tagjai – összesen több mint száz szövetkezeti intézmény, a Takarékbank Zrt. és az Integrációs Szervezet – vállaltak garanciát (felelősséget) egymásért. Ez azt jelenti, hogy a sok kisebb és nagyobb takarékszövetkezet tőkeereje összeadódik: ezzel - kiegészülve a Takarékbank, valamint az Integrációs Szervezet vagyonával - összesen közel 300 milliárd forint konszolidált tőke áll minden takarék mögött.

Minden takarék a tagja lett

A közösségbe való belépést egy átfogó és mélyreható pénzügyi vizsgálatsorozat előzte meg, így csak azok a takarék- és hitelszövetkezetek, illetve szövetkezeti bankok léphettek be, amelyek megfeleltek az átvizsgálás szigorú követelményeinek. Tavaly év végéig a takarékok központi bankja, a Takarékbank döntése alapján az összes ma Magyarországon működő takarék, összesen több mint 100 szövetkezeti hitelintézet lett a garanciaközösség tagja.

Kétszeresen védett betétek

De nemcsak a közös tőkeháttér miatt lettek sokkal biztonságosabbak a takarékok, hanem azért is, mert a náluk elhelyezett betétösszegeket – a pénzintézetek között egyedülálló módon – ma már kétszeres védelem szavatolja. A takarékok betéteseit az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) mellett már a takarékok saját Tőkefedezeti Alapja is biztosítja. Az OBA 100 ezer euróig védi a lakossági és vállalati betéteseket, a Tőkefedezeti Alap pedig a 100 ezer euró feletti összegekért, valamint az OBA által nem biztosított – például önkormányzati, vagy állami betétekért – is helyt áll.
Így az ügyfelek bármekkora betétösszeget helyeznek el egy takarékban – legyen az bárhol az országban – a pénz gyakorlatilag 100 százalékos biztonságban van. Az ügyfelek a takarékok országszerte több mint 1500 fiókjában találkozhatnak a Garanciaközösség 100 százalék betétbiztonságot jelölő emblémájával. (x)

További részletek, feltételek itt >> 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

300 milliárd, meg ami mögötte van

Bármekkora összeget tesz egy takarékba, a pénze gyakorlatilag százszázalékos biztonságban van. (X) Tovább olvasom