Délmagyar logó

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 18°C | 33°C Még több cikk.

Székkutasra került a 200 ezres fődíj

A Hunor CO-OP Zrt. két évvel ezelőtt vette át a székkutasi ÁFÉSZ-től a községháza melletti élelmiszerboltot. A részvénytársaság Csongrád megye 18 településén, köztük 5 városban összesen 33 élelmiszer-áruházat működtet.
A cég az eltelt időszakban igazán korszerű Maxi-Coop áruházzá fejlesztette a hagyományosan jól bejáratott, a faluban közkedvelt Vásárhelyi úti élelmiszerüzletet - mondta Mészáros Zoltán, a társaság elnök-vezérigazgatója.

A mai kor színvonalának megfelelő belső berendezésre cserélték az üzlet korábbi polc- és gondolarendszerét, s úgy feltöltötték a Maxi-Coop boltot különféle árukkal, hogy az üzlet kínálata sokszínűségével bátran felveheti a versenyt a nagy városi áruházak kínálatával is.


Jelentősen erősítették a péksütemények és a húsáru választékát is. A fejlesztéseket visszaigazolta, hogy nőtt az eddig is közkedvelt üzletben a vásárlók száma, s nőtt a bolt bevétele is. Mindezt erősíti az is, hogy a Maxi-Coop üzlet törzsvásárlóit extra kedvezményekkel, hűségpontokkal és különféle hűségjutalmakkal várják.

Az üzletlánc és egyik legnagyobb beszállító kereskedelmi partnere, az Unilever Magyarország Zrt. nemrégiben közös nyereményjátékot szervezett, melyen három darab 200 ezer forintos fődíjat is kisorsoltak.


Az egyiket a székkutasi Maxi-Coop törzsvásárlója Székelyné Sávai Zsuzsanna nyerte, aki a vásárlási utalványokat Sándor kisfia jelenlétében a napokban vehette át a megújult üzletben Mészáros Zoltán elnök vezérigazgatótól.

(x)

Olvasóink írták

  • 1. almavari 2010. február 25. 21:12
    „moderálva off”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

400 ezer vendéget hoz a Napfényfürdő

Szeged - Halmozza a „leg"-eket a 2010 márciusra elkészülő újszegedi fürdőváros, amely a… Tovább olvasom