Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Thelater: illúzió, színház, koncert, kiállítás, akadémia

A Thealter Fesztivált (Szeged, 2009. július 20-26.) – Magyarország egyetlen, évente jelentkező nemzetközi színházi fesztiválját – 19. alkalommal rendezi meg a MASZK Egyesület. A 2009-es esztendő a tavaly megújult THEALTER történetében az illúzió éve lesz.
Az 1991-ben indult nyári nemzetközi színházi fesztivál ma már a magyar színházi élet egyik legjelentősebb nemzetközi színházi fesztiváljává vált. A találkozó tematikája szerint 1994-ben a Balkán színházait, 1995-ben orosz színházakat mutatott be, 1996-ban Lengyelországból, 1997-ben Oroszországból és az Egyesült Államokból látott vendégül csoportokat, 1998-ban egy bizonyos színházi iskola követőit láthatta a közönség, 1999-től pedig a határon túli magyar színházak kaptak hangsúlyt.

2003-tól a 2010-ig kidolgozott Déli Vonal koncepcióval kapott végleges karaktert a fesztivál. Minden évben kísérőprogramok (koncertek, kiállítások, szakmai rendezvények, filmek) gazdagítják a találkozó egyhetes műsorát.
Galéria kép
2003 és 2007 között Szegeden a THEALTER Fesztivál mellett megrendezésre került a Szegedi Alternatív Színházi Szemle is.

Nyerjen jegyeket a delmagyar.hu-val!

Töltse ki a delmagyar.hu Thealter 2009 tesztjét és nyerjen jegyet a fesztiválra. A nyerteseket e-mailben értesítjük.

 
2008-ban a nagykorúvá érett THEALTER nevében és részben struktúrájában is megújult. A változást jelezte a fesztivál témája is: a metamorphosis.

Az idei évre az illúziót választotta a szervező MASZK Egyesület témául – amely jellemző lehet a színházra és a hétköznapi életünkre is, és épp úgy képes a teljesen ellentétes érzelmi reakciók kiváltására, épp úgy felidézhet varázslatos vagy bosszantó emlékeket, mint ahogyan a változás.
Illúzió. Vágyunk rá, átéljük, engedünk neki, vagy elutasítjuk, félünk tőle és megbánjuk, ha mégis elcsábultunk?

Az idei fesztivál előadásai – más-más módokon – külön-külön és együtt is ezeket a kérdéseket boncolgatják, segíthetnek felidézni vagy felismerni az illúzióhoz fűződő élményeinket, érzéseinket – miközben egy-egy újabb illúzió, egy-egy itt és most színházi előadás részesei lehetünk.



Tervezett program:

július 20. hétfő

9.00 Vasvári Szki MASZKALAND műhelyek
17.00 Vasvári Szki: válogatás a Gyerekszem Filmfesztivál díjnyertes filmjeiből
18.00 Régi Zsinagóga: Fesztivál-megnyitó
19.00 Régi Zsinagóga: Nagy József Regionális Kreatív Műhely (SRB): Sho-bo-gen-zo / Az igazlátás ösvényei
22.00 JATE Klub: SZESZ – Szegedi Egyetemi Színház: Szerelmesek és Don Quijoték

július 21. kedd

9.00 Vasvári Szki: MASZKALAND műhelyek
14.00 JATE Klub: Ekisfeszt kiállítás-megnyitó
17.00 Klauzál tér: Horváth Mihály Gimnázium (Szentes): Színház a mellényzsebben
17.00 Vasvári Szki: Barboncás Társulat: Mese Mátyás király udvarából
18.00 Kisszínház: Jelena Stikova (RU): Tula
20.00 Régi Zsinagóga: Menszátor Héresz Attila: Hamlet-illúziók **
22.00 JATE Klub: Radikális Szabadidő Színház (Bp.): Gyros-töredékek 1.0

július 22. szerda

9.00 Vasvári Szki: MASZKALAND műhelyek
14.00 JATE Klub: Színházi kisesszé pályázati beszélgetés
16.00 „Csillag" Szegedi Fegyház és Börtön: Szegedi Hetek Csoportja: Kassák: A ló meghal, a madarak kirepülnek
17.00 Klauzál tér: Horváth Mihály Gimnázium (Szentes): Színház a mellényzsebben
17.00 Régi Zsinagóga: Szalóki Ági: Cipity Lőrinc – gyermekkoncert
18.00 Oviesse üzlet (Kárász u. 16.): Góbi Rita Társulata: Tükör mögött
18.00 Kisszínház: Figura Stúdió Színház (RO): 3 tánc Beckettre
22.00 JATE Klub: Radikális Szabadidő Színház (Bp.): Gyros-töredékek 2.0, 3.0

július 23. csütörtök

9.00 Vasvári Szki: MASZKALAND műhelyek
14.00 Régi Zsinagóga: KultúrPont nemzetközi partnerkereső
17.00 Klauzál tér: Horváth Mihály Gimnázium (Szentes): Színház a mellényzsebben
17.00 Vasvári Szki: Pályi János: Órajáték - vásári bábmisztérium
18.00 Kisszínház: Aradi Kamaraszínház (RO) - Szegedi Hetek Csoportja: Cocteau: Emberi hang
19.00 Árpád tér: Ljud Színház (SLO): Elektromos inváziók
20.00 Régi Zsinagóga: Kobez-Center du Memoire du Corps (FR) – Nyári Mozi (SRB): Ékezet (Accent aigu) **
21.00 Vasvári Szki: Várszegi Tibor: A bot
22.00 JATE Klub: Janus Egyetemi Színház (Pécs): Körtánc

július 24. péntek

9.00 Vasvári Szki: MASZKALAND műhelyek
17.00 Széchenyi tér: Horváth Mihály Gimnázium (Szentes): Színház a mellényzsebben
17.00 Vasvári Szki: Kolibri Színház: Kikatt
18.00 Kisszínház: Ache (RU): A dráma-gépezet imitációja
19.00 Árpád tér: Ljud Színház (SLO): Elektromos inváziók
20.00 Régi Zsinagóga: Ágens: Ira (Düh)
21.30 JATE Klub: Konzervartaudrium (Debrecen): Játsszuk azt, hogy…

július 25. szombat

12.00 Tisza-part/Lapos: MASZKALAND Land art
17.00 Széchenyi tér: Horváth Mihály Gimnázium (Szentes): Színház a mellényzsebben
18.00 Kisszínház: Frenák Pál Társulata: Trace, Mennono
19.00 Árpád tér: Ljud Színház (SLO): Elektromos inváziók
20.00 Régi Zsinagóga: Ivo Dimcsev (BG): Néhány kedvenc (munkabemutató)
21.30 JATE Klub: Faifai Társulat (JP): Az ingyenélő
22.00 JATE Klub: Faifai Társulat (JP): Faifai Menet
22.15 JATE Klub: Mozgástréning munkabemutató
23.00 Régi Zsinagóga: Compagnie Alise (FR): Soror **

július 26. vasárnap

12.00 Vasvári Szki: MASZKALAND műhelyek
17.00 Széchenyi tér: Horváth Mihály Gimnázium (Szentes): Színház a mellényzsebben
17.00 Vasvári Szki: MASZKALAND műhelyek bemutatkozása
20.00 Régi Zsinagóga: Urbán András Társulata (SRB): Idegen-reflexiók
23.00 Piros Úszóház: Penguin Analog System (DJ Zöld) – fesztiválzáró táncest


Valamint

- Szín-Anyag-Forma - Szántó Cecília Mária, Brzózka Marek és Kendrella Balázs kiállítása a THEALTER fesztivál Ekisfeszt programsorozata keretében a JATE Klubban, július 22-től július 25-ig, 11.00-22.00 óra között
- Messze – Kőrösi András fotókiállítása a Kisszínházban július 21-től július 25-ig, 17.00-19.30óra között
- Mozgástréning (Barna Gábor, Lengyel Katalin, Börcsök Boglárka vezetésével)
- Színházi kisesszé pályázati díjkiosztók
- Ex-stasis - a fesztivál ingyenes lapja
- THEALTER Rádió a Rádió Mi FM 89.9 hullámhosszán és a neten (www.radiomi.hu).
- naponta frissülő THEALTER-blog (www.thealter.hu)


** A MASZK Egyesület menedzsmentjében készült előadások.

Támogatók: Oktatási és Kulturális Minisztérium, Szeged MJV Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap, Szegedi Hőszolgáltató Kft., Szegedi Nemzeti Színház, JATE Klub, Dobozy és Berczi Szervező és Reklám Bt., Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., Szegedi Városkép Kft., Mille Ásványvíz Kft.

Médiatámogatók: Szegedi Est, Magyar Színházi Portál www.szinhaz.hu, www.delmagyar.hu

A THEALTER fesztivál a Magyar Fesztiválszövetség tagja.

Jegyárak

Alaphelyár: 800 Ft
Szakmai jegy: 300 Ft
Egyetemi színházak előadásai, gyerekprogramok, koncertek: 500 Ft
MASZKALAND hetijegy: 9000 Ft
MASZKALAND 16+ hetijegy: 12000 Ft
MASZKALAND napijegy: 1500 Ft
A szabadtéri előadások, a mozgástréning és a fesztiválzáró party ingyenes!

További részletes információ:
MASZK Egyesület (Szeged) - Tel.: 62/312-303 - maszk@maszk.hu
www.thealter.hu - www.maszk.hu

Műsorváltozás lehetséges!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Használható nyelvtudás – gyorsan!?

2009. január elsejével új iskolájában kezdte meg a nyelvoktatást a MATRIX Nyelv Kft. (Szeged, Pulcz… Tovább olvasom