sopron MunkatársunktólHatározottan visszautasítom Abdai Géza alpolgármester személyemet érintő kijelentését
reagált Boros László soproni szocialista önkormányzati képviselő a fideszes városvezető szombati számunkban megjelent sajtótájékoztatójára.
Átalakítják a hivatalt döntötte el a testület fideszes többsége a csütörtöki közgyqlésen. Ekkor már csak egyetlen ellenzéki képviselő ült a teremben. A szocialisták már korábban kivonultak.
Kosárlabda
Mint arról korábban már beszámoltunk, ahogyan tavaly, úgy idén is Sopron ad otthont a női Magyar Kupa négyes döntőjének. Az ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón Abdai Géza, a város sportért felelős alpolgármestere kifejtette: a női kosárcsapat a város egyik legjobb reklámhordozója, hiszen az elmúlt években Európa 35 városába vitte el a város hírét az Urál hegységtől csaknem az Atlanti-óceán partjáig.
Folytatás az 1. oldalról.
A soproni önkormányzat emléktáblát állíttatott dr. Csapody István (19302002) nemzetközi hírű botanikus, Széchenyi-díjas, Pro Natura-, Pro Urbe Sopron-díjas természettudós szülőháza falán.
Továbbra is kitartanak a pártok álláspontjuk mellett azt illetően, hogy tervben van-e a Gyermek- és Ifjúsági Központ Ady Endre úti épületének bezárása. A szocialisták szerint titokban már készül az erről szóló közgyűlési előterjesztés, a városvezetés továbbra is azt állítja, eladásról szó sincs.
Vízer László Máriusz marad Sopronban legalábbis egyelőre. Az üzletember terveiben nem szerepel, hogy elhagyja az FC Sopront, pedig a városban szállongó hírek erről szólnak. A csapat többségi tulajdonosa az önkormányzatnak sem jelezte távozási szándékát.
Az önkormányzat formálódó költségvetésében az egyik legnagyobb gondot a működési hiány okozza, amely évről évre nő. Ezt a folyamatot szeretnék megállítani, ezért 18 százalékkal tervezik csökkenteni az intézmények költségvetését.
Február elsejétől lemond a soproni roma kisebbségi önkormányzat elnöki posztjáról Tölgyesi Géza, valamint Balogh László képviselő. A testület három fővel is működhet tovább.
Továbbra is bizonytalan, hogy mi lesz a soproni Pedagógusok Művelődési Házával. Annyi bizonyos, hogy a mélygarázs építése miatt kiesett bevételt egyelőre nem sikerült pótolni.
