Ironikus fricskákkal teli Mágnás Miskát állít színpadra Alföldi Róbert idén nyáron a Dóm téren. A címszerepet Stohl András alakítja.
Megnyitásának 10. évfordulóját ünnepelte vasárnap a Nemzeti Színház. Réthelyi Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy a színház nem a politika gyakorlóterepe.
A Szegedi Szabadtéri Játékok idei öt produkciójának szereposztásában meglepetés, hogy Alföldi Róbert rendezésében Stohl András játssza majd a Mágnás Miska címszerepét a Dóm téren.
Az idei programot a Győri Nemzeti Színházzal és a debreceni Csokonai Színházzal együttműködésben szerkesztették.
Ötödször rendezi meg az Armel Produkció a nemzetközi operaversenyt és fesztivált. A kétszáz millió forintos költségvetésű projektbe Szeged idén is 40 millió forinttal száll be.
Megjelent az Armel Operaverseny honlapján az énekeseknek szóló idei felhívás – ötödik alkalommal hirdették meg a nemzetközi viadalt.
A Kossuth-díjas színművészt, a Nemzet Színészét, a Nemzeti Színház társulatának tagját szerdán fél 3-kor búcsúztatják a Farkasréti temetőben.
Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház tagja hosszan tartó betegség után hunyt el. 77 éves volt.
Világsztárok főszereplésével láthatja a közönség ma 18.55-tól a szegedi Belvárosi moziban az egyik legnépszerűbb francia nyelvű operát, Gounod Faustját a New York-i Metropolitan HD-live közvetítéssorozatában.
Bár még nem jelentették be a 2012-es Armel-operafesztivál programját, lehet tudni: az amerikai versenyprodukciót jövőre Alföldi Róbert rendezi.
