Jótékonysági vacsoraestet rendeznek ma 19 órától a Móra Ferenc Múzeum dísztermében az Egészség a Legnagyobb Érték Közhasznú Alapítvány javára.
Ferkay Tamás tradicionális rendezésében, két egyenrangú szereposztásban tűzte műsorra a Szegedi Nemzeti Színház a Pillangókisasszony című Puccini-operát.
Nem lennénk meglepve, ha a hétvégén beköltözne az IH Rendezvényközpontba. Egyik program a másikat éri.
A szegedi gyermekklinika daganatos és leukémiás betegei számára szerveznek jótékonysági estet az orvoskar hallgatói.
Anger Ferenc rendező leleményesen megoldotta a reménytelennek tűnő feladatot: Liszt Ferenc egyetlen operájából, a Don Sanche-ból mai színházat csinált.
A Francesca da Rimini még az Armel-fesztiválra készült, a premiert azonban – erősen foghíjas nézőtér előtt – pénteken tartották a nagyszínházban.
Az idei Anna-bál díszvendége Kecskemét városa volt, a legszebb tizenöt hölgy között pedig ott volt Zombor Gábor polgármester lánya, Lilla is.
Virágporos libamájpraliné, lilahagyma lekvár, lestyános sült padlizsánkrémleves és fügés mustármártás is kerül majd az Anna-bál vendégeinek tányérjára július 23-án.
Az idei füredi Anna-bál díszvendége a Hírös város. Idén ötszázan báloznak majd a patinás Anna Grand Hotelben, ahová a 40-60 ezer forint közötti jegyek már rég elkeltek.
Szegedi művészek közreműködésével mutatták be Ausztriában Csajkovszkij operáját, az Anyegint.
