Megyejáró körúton népszerűsíti a kormány szabad vállalkozási zónáit a Csongrád Megyei Kormányhivatal. Tegnap B. Nagy László Balastyán járt.
Csongrád volt az első állomása a kormánymegbízott megyejárásának, amelynek célja az volt, hogy B. Nagy László tájékozódjon az eddigi működési tapasztalatokról.
Mórahalom, Csongrád, Makó, Vásárhely, Szentes, Mindszent, Kistelek, Sándorfalva, Szeged és Algyő közel 40 milliárdos adósságtól mentesül.
Április 5-éig pályázhatnak munkahelyteremtő támogatásra a mikro-, kis- és középvállalkozások. Egy szegedi szanitergyártó cég tavaly nyert, és öntőgépet vásárolt.
B. Nagy László szerint a rezsicsökkentésen túl a lakosság terheinek további mérséklését tervezi a kormány - Botka László szerint a felsőoktatás erősítése lenne a válságból kivezető út.
Bohács Zsolt lakást vásárolt Zamárdiban, Lázár János kötvénye 8, Botka László bankbetéte 3,5 millió forinttal hízott 2012-ben.
Sokan fizettek a bekötési vízóra cseréjéért, miután a képviselő-testület erről rendeletet alkotott. Mások kivártak, akadt, aki panaszt tett, mondván, ezt másutt a szolgáltató állja.
Varga Géza (Jobbik) beszélt a legtöbbet, B. Nagy László (Fidesz) pedig a legkevesebbet a Csongrád megyei képviselők közül 2012-ben a parlamentben.
Zökkenőmentesen indult tegnap az ügyfélfogadás a szegedi járási hivatalban, ahonnan április 1-jéig kell kiköltöznie az önkormányzat szociális irodájának.
Visszapillantás, avagy ez és ezért volt fontos ezen a bő 4262 négyzetkilométeren az év tizenegyedik hónapjában.
