Új adózási formát dolgoz ki a vállalkozások számára a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Egy százalékponttal, 38 százalékra nőtt a GDP-arányos adóelvonás Magyarországon 2010-hez képest, "ennél többet adóban már nem lehet elvonni" - mondta Balog Ádám az Adó Szaklap márciusi számában.
A hétfőn elfogadott jövő évi adótörvények nyitják meg az utat az áfa levonása előtt.
Százhalombattán vendégeskedtek a hazai junior korosztály legrangosabb hazai fallabdaversenyét, a Fáraó-Stanley utánpótlás-bajnokságot. A sportolók öt korcsoportban küzdöttek – számos szegedi érdekeltséggel.
Csongrád megye negyvenhét középiskolájában jártunk szombaton, hogy fotóriportereink segítségével egy-egy osztályban megörökítsük a felnőtté válás egyik fontos mementóját, a ballagás egy-egy pillanatát. Emlékül a 2007-es esztendő végzőseinek, tanáraiknak, valamint a büszke szülőknek és családtagoknak.
Szegedi sikerrel ért véget a diák A korcsoportos Magyar Köztársaság-kupa. A Siklóson megtartott viadalon a Szegedi Judo Iskola növendékei közül hárman is felállhattak a dobogóra: Ohát Zalán és Palásti Csaba első, míg Ohát Ottó második lett.
