Fantasztikus sikereket értek el az MSVSE sakkozói a Szabadkán rendezett korosztályos Eb-n. A 15 éves Balogh Imre a 18 éven aluliak csapatversenyén mind a klasszikusban, mind pedig a rapidban tagja volt az Eb-aranyat nyert magyar válogatottnak.
A már hagyományos kézműves- és sporttáborok mellett új programokkal is bővült a kínálat Vásárhelyen. Lesz számítástechnikai, lovas-, sakk-, sőt szépségtábor is. A gyerek hasznos nyári időtöltése átlagosan kétezer forintba kerül – naponta.
A Makói SVSE első osztályú sakkcsapata történetének legjobb helyezésével zárta a bajnokságot, nyolcadik lett. A Maros-parti klub legnagyobb értéke, hogy teljesen amatőr, s elsősorban saját nevelésű játékosokra épít.
Hódmezővásárhelyen két éve – önkormányzati határozattal és finanszírozással – bevezették a mindennapos testnevelést. A program új munkahelyeket is teremtett, és a tapasztalatok szerint nőtt a tanulók állóképessége, jobban koncentrálnak az órákon, és kevesebb a hiányzás.
Egyéni választókerületi képviselőjelöltek a megye öt 10 ezer lakosúnál nagyobb városában.
Valamennyi győri jelöltjének összegyűjtötte és leadta az ajánlószelvényeket a Magyar Szocialista Párt.
A Zöld Demokraták Szövetsége tegnap bemutatta az önkormányzati választásokon induló jelöltjeit.
Nyilvánosságra hozta képviselőjelöltjei nevét és városi listáját a Magyar Szocialista Párt (MSZP) győri szervezete. A jelenlegi képviselők közül Wernerné Csordás Éva és Czifrik Mihályné nem indul az önkormányzati választáson.
Folytatás az 1. oldalról.
Győr. Szakács Imre (Fidesz MPSZ), a győri 2-es számú választókörzet országgyűlési képviselője fogadóórát tart holnap délután 4-től 5 óráig a Fidesz-irodában (9022 Győr, Batthyány tér 23.).
