Szorzótáblát magoltat, dolgozatot írat a mártélyi polgármester, Balogh Jánosné.
Székkutason az 1 éven túli 10 ezer forint feletti helyi adóval tartozók nevét hozzák nyilvánosságra, ha március végéig nem fizetnek.
Arra voltunk kíváncsiak, politikusaink kondíciójuk megőrzéséért mit tesznek, rendszeresen sportolnak, mozognak-e, illetve mennyire figyelnek arra, mit esznek.
Megkérdezett megyei politikusaink igyekeznek mozgással, sporttal megőrizni kondíciójukat és arra is odafigyelnek, egészségesen étkezzenek.
A tanyagondnokok a rendkívüli hidegben is naponta látogatják traktorral vagy terepjáróval a külterületen élőket.
Nem tesz újévi fogadalmat Mártély, Székkutas és Mindszent polgármestere. Azt viszont mindhárom településvezető elmondta: mit vár 2012-től.
800 adag ingyenebédet osztanak szét ma 13 órától a székkutasi művelődési ház előtt. Folyamatosan osztják a fát Mártélyon is a beérkezett kérvények alapján. Mindszenten október végéig 70 család jutott 1-1 köbméter tűzifához.
Erősödtek a takarékszövetkezetek az első háromnegyed évben. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) adatai szerint gyarapodott a betét-, valamint a vállalati hitelállomány.
Mindszent - 79 millió forintot igényelt és 6 millió forintot kapott az önhiki-támogatásból a mindszenti önkormányzat. A polgármester, Zsótér Károly örül a pénznek, mondván, a nehéz gazdasági helyzetben minden fillér számít. Közüzemi számlák kifizetésére, beszállítói tartozásra költik.
A mártélyi diákok étkeztetésére fordították azt a 620 ezer forintot, amelyet a vásárhelyi közgyűlés tagjai ajánlottak fel a falu önkormányzata által működtetett iskola javára.
