Wanié András, a szegedi úszósport egyik legnagyobb egyénisége olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok és főiskolai világbajnok is volt.
Eszenyi Enikő rendezésében, Lukács Gyöngyi címszereplésével óriási sikerrel mutatták be péntek este a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán a 125 éve született Kálmán Imre népszerű operettjét, a Marica grófnőt.
Az idegen akár egy jobbféle esküvőn is érezhette volna magát, a krónikás viszont tudta jól: a bácsai nyugdíjasklubban megint kifőztek valamit. Szó szerint, hiszen itt a programok rendszeres kísérője a fehér asztal, rajta pedig az ínyenceket is zavarba hozó, temérdek finomság.
• Az ikrényi 3. osztályos gyerekeknek és Anita néninek köszönjük a családias, bensőséges és megható anyák napi mqsort! Nagymamák és Anyukák
Győr. A Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete Árpád út 44. szám alatti helyiségében holnap délután három órától négyig ingyenes jogi tanácsadást biztosít nyugdíjasok részére.
A megyei kereskedelmi kamarában Beszéljük meg címmel kerekasztal-beszélgetésre hívták a régió politikusait és szakembereit. Két téma köré szervezték a rendezvényt, az egyik Győr szerepe a régióban, a másik a Mosoni-Duna vízszintnövelésének kérdése volt.
Folytatás az 1. oldalról.
A Pro Urbe Lokálpatrióta Egyesület Győrben a minimális számú aláírásokat már összegyűjtötte.
Egyéni választókerületi képviselőjelöltek a megye öt 10 ezer lakosúnál nagyobb városában.
Győr. A nyári szünet után holnap délután fél háromkor ismét találkoznak a Győr-szabadhegyi Nyugdíjasok Baráti Körének tagjai a József Attila Művelődési Házban.
