Széchenyi-díjat kapott három szegedi kutató. Tudósokat, egészségügyben dolgozókat, művészeket, különböző szakembereket tüntettek ki a március 15-i nemzeti ünnepen.
Módosították a munka törvénykönyvét, eszerint a betegnek a kórház, a kórháznak viszont a vétkes orvos fizethet kártérítést részben vagy egészben ez év közepétől az elvesztett műhibaperek miatt.
Nincs elég aneszteziológus és intenzíves orvos a megyében – szinte mindenhol létszámgondokkal küzdenek.
A neurológiai osztály valószínűleg megmenekült a bezárástól, az összevont szülészet-nőgyógyászat és gyermekosztály sorsa még kérdéses.
Csongrád megyében egyelőre nem okoz fennakadást az orvosok túlmunka-megtagadása, a februári ügyelet megoldható.
Pénteken jelent meg és mindössze hétfő délig lehetett véleményezni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium rendelettervezetét, amely alapjaiban rajzolja újra az egészségügyet.
Népszerű kórházakat és osztályokat keres az egészségügyi államtitkárság – vizsgálva, mi alapján választ intézményt a beteg. Elsősorban temészetesen az orvos számít.
Évi több tízmillió forint kárt okoznak az egészségügyi intézményeknek a potyázó betegek.
Kétféle pluszpénzforrást nyitott meg a múlt év végén a kormány az egészségügyi intézmények anyagi gondjainak rendezését segítve.
Tavalyelőtt 267, tavaly 287 szülést vezettek le a makói kórházban – ott, ahol most a kor legmodernebb ultrahangkészülékét nyerték el, pályázaton.
