Az M43-as sztrádán szinte sehol sem jelzik, hogy Makóra vezet, pedig bő egy hónapja adták át.
Nyílt napot rendez a beruházó NIF Zrt. az átadás előtt álló M43-as sztráda 2. szakaszán és a Móra Ferenc hídon szombaton.
Szeged - Az M43-ast idén el akarják kezdeni építeni, és mivel az engedélyek jogerősek, ezt a munkát nem hátráltathatja a Déli Áramlat nevű gázvezeték, sem tározójának tervezése. Erről a NIF Zrt. tájékoztatta lapunkat.
Hódmezővásárhely - A kopáncsiak is örülnek a 47-es szélesítésének, de aggódnak a kútjukért, amely útban lesz. Pedig a környéken csak ennek a vize használható ivásra, főzésre, mosásra – ráadásul finomabb is, mint az, ami a városi csapból folyik.
Hódmezővásárhely - Ha hinni lehet az ígéreteknek, idén két legnagyobb adósságát is elkezdi törleszteni a kormány Csongrád megyében.
Szeged - A röszkei pihenő nélkül adták át az M5-ös sztráda utolsó 15 kilométeres szakaszát Szeged és az országhatár között tavaly március 11-én. Az állam és a kiszemelt terület magántulajdonosa ugyanis évek óta pereskedik.
Dunaújváros - Megújítjuk Magyarországot utakban és hidakban, de megújítjuk szinte majd mindenben, ami az állam működését illeti - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc kormányfő az 53,6 milliárd forintos költséggel felépült Pentele-híd avató ünnepségén.
Az ország egyik leginkább balesetveszélyes csomópontja a Dorozsmai úton van. A Kiskunmajsa és Sziksóstó felé vezető ipszilon kereszteződésben hamarosan körforgalmat építenek negyvenhétmillió forintért.
