Majdnem valósághű körülmények között mutatták be a NATO 28 tisztjének, mire is képesek az Afganisztánban már szolgált katonák. A tegnap a vásárhelyi laktanyában vendégeskedő tisztek elégedettek voltak.
A szabadságnak ára van - hangsúlyozta egybehangzóan Bölcskei Gusztáv református püspök és Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden a debreceni Református Nagytemplomban.
45 magyar katona érkezett haza féléves afganisztáni szolgálatból, hamarosan 190-en indulnak útnak a tartományi újjáépítési csoportban – ugyanoda.
Mircea Stefanut őrnagy vette át a magyar–román közös békefenntartó zászlóalj parancsnokságát Szász Árpád őrnagytól Vásárhelyen.
Februárban mintegy 200, főként Vásárhelyen szolgáló katona utazik Afganisztánba. 4 hónapos felkészülés után csütörtökön mutatták be, mi vár rájuk a távolban.
Az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke látogatott tegnap a vásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyába.
Elköszönt pénteken a hódmezővásárhelyi alakulattól Farkas Imre ezredes, laktanyaparancsok, aki Szolnokon folytatja a munkát.
