Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kezdte pénteki megyei látogatását Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete, aki a Sajtóházat is felkereste.
A szegediek két körös játékban döntöttek a Szent-Györgyi Albert Agóra, röviden Szegóra név mellett.
Mindkét fél aláírta azt a megállapodást, amelynek értelmében elindulhat a Konfuciusz Intézet megszervezése a Szegedi Tudományegyetemen.
Egy névtelen adományozó magánszállást fizet nekik, amíg rendeződik a helyzetük.
A közönség immár 14. alkalommal ítélte oda a szegedi színházi élet kitüntetéseit az évad legjobbjainak.
A Szegedi Nemzeti Színházban a szombat este 7 órakor kezdődő gálaesten 14. alkalommal adják át a Dömötör-díjakat.
Az új szárnyakkal kialakuló klinikai tömb 12,3 milliárd forintba kerül. A város vezetése nem volt ott, pedig ez az elmúlt 30 év legjelentősebb szegedi egészségügyi beruházása.
Nem fogadták el az önkormányzati cégek beszámolóját és üzleti tervét a képviselők. Június 22-én újra üléseznek.
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kötelező lesz Erzsébet-utalványban adni - a szociális segélyről az önkormányzatok döntenek.
Zártkörű pályázaton a katolikus egyháznak kínálja eladásra Szeged a Dóm téren álló Dömötör-tornyot.
