A politika helyett szakmaiságot és számon kérhető programot kínálnak a választóknak Mosonmagyaróváron a KDNPFKGP polgármester- és képviselőjelöltjei hangzott el a szövetség tegnapi sajtótájékoztatóján.
Hárman mérettetik meg magukat Mosonmagyaróváron a polgármesteri székért a vasárnapi választáson. A város jelenlegi vezetője, Stipkovits Pál (S. P.)
az MSZP és az SZDSZ közös jelöltje. Vele szemben indul Szabó Miklós (Sz. M.) az MDFFidesz és Csorba Dezső (Cs. D.) a KDNPFKGP színeiben.
A Kisalföld hétfőn egy asztalhoz ültette a jelölteket.
Egyéni választókerületi képviselőjelöltek a megye öt 10 ezer lakosúnál nagyobb városában.
Minden megyei városban több jelölt közül kerül ki a polgármester október 1-jén, egy helyen hatan, öt helyen öten–öten küzdenek meg a posztért. A jelölési határidő péntek délután járt le. Győr-Moson-Sopron kilenc városában kilenccel több polgármesterjelölt közül választhatnak a polgárok az október 1-jei önkormányzati választáson, mint négy évvel ezelőtt.
A megyei települések mintegy kétharmadán csütörtökig még egyetlen jelölt sem adta le ajánlószelvényeit.
A Mosoni-Dunáért szívesen ültek egy sárkányhajóba pontosabban kettőbe, hiszen a harminc-egynéhány ember el sem fért volna egyben a megyei közélet, gazdaság és művészvilág fontos szereplői.
Újra ki kell írni a közbeszerzési pályázatot a tervezett mosonmagyaróvári sportcsarnok megvalósítására, mivel a közbeszerzési döntőbizottság megsemmisítette a bírálóbizottság korábbi döntését. A polgármester szerint a PPP-konstrukció helyett állami támogatással, saját erőből kellene megvalósítani a beruházást.
Együttműködési megállapodást írt alá Szakács Imre, a Fidesz, és Csorba Dezső a KDNP megyei elnöke.
Halásziban a Kereszténydemokrata Néppárt agrárfórumán hangzott el kedden: azért kell nemzeti kormány jövőre, hogy elkerülhető legyen a magyar vidék dél-amerikanizálódása.
