A 2012/2013-as tanévre szóló, az új felsőoktatási törvény által meghatározott keretszámok azt bizonyítják, hogy a kormányzat hosszú távon számol a Kecskeméti Főiskolával. A költségeket azonban így is csökkenteni kell.
2012 szeptemberétől már választhatnak a Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Járműmérnöki alapszakának hallgatói: a Mercedes vagy a Knorr-Bremse gyárában szeretnének-e gyakorlati oktatást kapni.
A hallgatói szolgáltatások bővítésének 260 milliós pályázata zárult le a Kecskeméti Főiskolán. Többek között megnyílt a Hallgatói és Oktatói Szolgáltató Központ.
A Kecskeméti Főiskola gólyabálján jártunk, ahol az elsőévesek letették a gólyaesküt, és bécsi keringővel nyitották meg az elegáns partit.
Kedden adták át az egymilliárd forintos uniós támogatásból épült Tudósházat, a Kecskeméti Főiskola legújabb büszkeségét.
Csütörtök este kihirdették a 2011 szeptemberében induló képzések ponthatárait. A Kecskeméti Főiskolán ősztől több mint 1000 elsőéves kezdheti meg a tanulmányait.
Dr. Danyi József, a Kecskeméti Főiskola rektora a delmagyar.hu-nak cáfolta azokat a híreket, miszerint döntés született volna a Kecskeméti Főiskola önállóságának megszűnéséről.
Minimum 14 ezer forinttal kevesebbet vihet haza havonta a Kecskeméti Főiskola mintegy 500 dolgozója, miután a kormány 215 millió forintot zárolt az idei normatív támogatásból.
