A megvádolt korábbi kormánypárti, illetve MDF-es politikusok az eljárás során következetesen tagadták bűnösségüket.
Előnytelennek talált szerződések miatt indított kártérítési pert az MDF jogutódja Dávid Ibolya volt pártelnök ellen.
Személyes adattal visszaélés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Szilvásy György volt titokminiszter, Tóth Károly volt szocialista országgyűlési képviselő, a nemzetbiztonsági bizottság volt alelnöke, Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke és Herényi Károly volt MDF-es frakcióvezető ellen.
Magyarország a XXI. század első évtizedét elvesztegette gazdasági és társadalmi fejlődés szempontjából, mostantól viszont szükség van a változásokra.
"Gyurcsány Ferenc 2006 ősze óta cipeli az őszödi ügy terhét. Az első reformer kormányfő lehetett volna, ha akkor nem kerül bizalmi válságba."
Bokros Lajos lesz az MDF EP listavezetője. Ezt Dávid Ibolya, a párt elnöke jelentette be.
Olajos Péter, az MDF mostani európai parlamenti képviselője is ott lesz a párt országos választmányának szombati ülésén.
Gyurcsány szerint ma Magyarországon nagyon erős az ingyenesség illúziója, amivel nagyon nehéz szembe menni. A miniszterelnök a Fidesz korábbi szlogenjét idézve ébresztőt kiáltott.
Tudomásul kell vennünk, itt kezdődik a demokrácia - így reagált Horn Gábor azokra az előzetes hírekre, amelyek szerint a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj kérdésében tartott népszavazáson az igenek lesznek többségben.
Az MDF felelősségére ugyan, de mégis bemehetnek újságírók vasárnap este a Parlamentbe, ahol frakcióülést tart az ellenzéki párt a népszavazás után. A beléptetés az MDF dolga lesz ezen az estén, nem az Országgyűlés Hivataláé.
