Völgyi Dániel, Kecskés Tamás, Hrepka Ádám és Búrány Zoltán is jó félévet zárt a labdarúgó NB I-ben, ahol ősszel összesen hét Csongrád megyei származású labdarúgó lépett pályára.
Egy hét múlva, december 29-én 12 órától egészen este nyolc óráig tart a szegedi Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótorna idei utolsó, gálákkal tűzdelt játéknapja.
Továbbra is titok övezi az NB II-ben szereplő Szeged 2011 csapatának keretét. Lapunk megpróbálta összeszedni azoknak a futballistáknak a nevét, akik esetleg visszatérnek a másodosztályba.
Tizenkét megyei származású labdarúgó lépett pályára a labdarúgó NB I 2010/2011-es szezonjában. Legtöbben a kiesés elkerüléséért harcoltak: volt, aki sikerrel járt, és volt, aki búcsúzott az élvonaltól.
Eddig elkerülték a sérülések, az edzőmérkőzések nagy részén kezdett, szeretne stabil kezdő lenni, a csapattal pedig a hetedik helyen végezni – mindezeket a Pápa NB I-es labdarúgója, a szegedi származású Dlusztus András (22) osztotta meg velünk.
Szülővárosában irányíthatja jelenlegi csapatát, a Pápa NB I-es együttesét Véber György a Borsodi teremlabdarúgó-bajnokság második fordulójában.
