Az FK 1899 Szeged 1–3-ról fordítva győzött 5–3-ra az Újszentiván ellen a labdarúgó megyei II. osztályban.
A Csongrád megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság első öt helyezettje közül négy nyert, míg az Üllés megyeegyes nívójú meccsen játszott döntetlent a Szentessel.
A labdarúgó megyei II. osztály hétvégi körében nyomasztó fölényben voltak a hazai együttesek.
A labdarúgó megyei II. osztályban a hétvégi fordulóban az otthon szereplő együttesek közül hat érvényesítette a hazai pályát.
A labdarúgó megyei II. osztályban a hétvége inkább a vendégcsapatoké volt: négy győzelem mellett két döntetlent értek el.
A labdarúgó megyei II. osztály hétvégi fordulójában öt hazai győzelem mellett négy vendégsiker született.
Hódmezővásárhely - Térzenével folytatódik az Őszi Hetek programsorozata ma délután 3 órától a Kossuth téren, ahol a lövészdandár zenekara muzsikál.
Szeged - A bosznia-hercegovinai Szarajevóban szombaton kezdődik a férfi tekecsapat-világbajnokság, a magyar válogatottban – amely tegnap reggel indult el – három szegedi, Karsai László, Kiss Norbert és Kakuk Levente kapott helyet.
Szeged - A korábbiaknál több a fiatal és a nő a REÖK-ben holnap 15 órakor nyíló 36. Szegedi Nyári Tárlat kiállító alkotói között. A közönség 141 képzőművész közel kétszáz munkájával ismerkedhet meg a július 10-éig látható országos seregszemlén.
A férfi tekecsapat Szuperliga 2010–2011-es kiírásában a döntő második mérkőzése következik szombaton 14 órától.
