Május 14-éig 10 kategóriában 30 jelöltre lehet voksolni a 14. Dömötör-díj jelöltjeire.
A közönség idén már 14. alkalommal ítéli oda a szegedi színházi élet kitüntetéseit, a Dömötör-díjakat - 10 kategóriában 30 jelöltre lehet voksolni.
Az Egyetemi tavasz programsorozatában a TIK kiállítási terében megnyílt B. Nagy Balázs fotográfus kiállítása.
Szeged - Fekete-fehérben is árnyalt, pontos, érzékeny és finom – igazi művészszínházi előadás Keresztes Attila harmadik szegedi rendezése, a Hedda Gabler a kisszínházban.
Ingyenes programokkal várják a REÖK karácsonyt megelőző nyílt napján, december 17-én, szombaton 10-től 14 óráig a látogatókat.
A szegedi társulat pénteken mutatta be Petr Zelenka felnőtteknek szóló komédiáját, a Hétköznapi őrületeket a kisszínházban.
A szegedi társulat ma 19 órától mutatja be Petr Zelenka Hétköznapi őrületek című groteszk komédiáját a kisszínházban.
Toronykőy Attila szerint pörgős, színes, vidám, nem gügyögős előadás készült a Palacsintás királyból. Nemcsak a gyerekeknek szól, hanem igazi családi produkció, a felnőttek is élvezhetik.
Indul a színházi szezon Szegeden is. Mit vár az új évadtól? – kérdeztük a társulat legnépszerűbb tagjai közül három színművésztől.
Szeged - Nagy sikert aratott Szeged művészeti ösztöndíjasa, Rácz Máté (25), aki a londoni Royal College of Music végzős hegedűnövendékeként elnyerte a Hatfield Music Festival nagydíját.
