Több mint 400 millió forintból újul meg nyár végére a Szegedi Nemzeti Színház fűtési, tűzvédelmi és szellőzőrendszere.
A nemzeti kategóriába sorolt teátrumot a nyáron 400 millió forintból korszerűsítik.
Ünnepi gálával zárult a megyei Éneklő Ifjúság hangversenysorozat, melynek 5 koncertjén összesen 31 kórus lépett fel.
A hamarosan 70. születésnapját ünneplő Németh József baritonista tiszteletére rendeztek koncertet a Szegedi Nemzeti Színházban.
A nagy sikerű emlékkonferenciát követően is folytatódik a Szent-Györgyi Albert-emlékév Szegeden.
A 70. születésnapját ünneplő Németh József baritonista és vendégei közreműködésével operagálát rendeznek május 3-án a Szegedi Nemzeti Színházban.
Erdélyi Timeát, Farkas Andreát, Márkus Melindát és Savanyu Gergelyt elküldték a szegedi teátrumból.
Takáts Mártonnak ítélte a zsűri az V. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny egymillió forintos fődíját – a 20 éves pianista 4 éves korában nővérétől kezdett zongorázni tanulni.
Karikó Teréz Liszt-díjas operaénekes, a szegedi operajátszás
történetének egyik legjelentősebb drámai szopránja szombaton ünnepli 80. születésnapját. (galériával)
A fődíját 4 ország 20 versenyzője közül Takáts Márton 20 éves zeneakadémistának ítélte oda a zsűri.
