Sopronban és környékén a vezetékes ivóvizet sem vegyszeres, sem más formában nem tisztítják. Ám van, aki ezt nem fogadja el, és más megoldást keresett.
Becsapottnak érzi magát Szarka Mihály kisvállalkozó, amiért a kópházi önkormányzatnál nem mondták meg neki: a harmadik személytől vásárolt belterületi ingatlanának mintegy ötöde szolgalmi joggal terhelt. Négymillió forint kártérítésre tart igényt.
Egyelőre még várniuk kell a Potzmann-, Neuberg-, Kohlenberg-dűlő, valamint a Balfra vezető országút melletti területek kerttulajdonosainak, hogy vezetékes ivóvizet kapjanak. A szerződést várhatóan majd csak június végén írják alá.
Immáron négy éve szeretné közel háromszáz kerttulajdonos, hogy megépüljön a vezetékes ivóvízhálózat a Balfra vezető országút mellett, valamint a Potzmann-, Neuberg- és Kohlenberg-dűlő területén. A tervek elkészültek, viszont mégsem építkezhetnek.
Hetedik alkalommal rendeztek a tóközi Markotabödögén uborkapartit szombaton. Az esemény az évek során – elsősorban Szabóné Szűcs Ildikó polgármesternek, valamint a szakmai támogató Dunakiliti Konzervüzem Kft.-nek és a koroncói Horker Kft.-nek köszönhetően – az e zöldségfajtával foglalkozók legnagyobb hazai seregszemléjévé vált.
A soproni Petőfi Színház tetőzete „kőgallérjának” erkély fölötti részéről tenyérnyi vakolatdarabok hullottak alá kedden; az épület egy másik tömbjéről pedig vészesen lelógott egy bádoglemez.
