A kiskapukat csak műemléki helyreállítással lehet megszüntetni, pályázati lehetőségek nélkül azonban nem megy.
Új megállapodást kötött a vásárhelyi önkormányzat és az Erste Bank a svájcifrank-alapú kötvény visszafizetéséről.
Panaszkodnak az utasok, hogy nehéz felszállni a vonatra a vásárhelyi népkerti állomáson: nagyon alacsony a peron.
Fráter Olivér, az Emlékpont Múzeum külsős munkatársa egy Vásárhelyhez kötődő kémügy szálait göngyölítette fel.
Egy megawatt teljesítményű napelemparkot létesítene Csongrádon egy fővárosi vállalkozás.
A szegedi közgyűlés december közepi, szabályos, érvényes önkormányzati rendelete két hét után törvénytelenné vált - emelné, de nem emeheti a város a szemétdíjat.
Két remek versenyt is egy helyszínen rendezett meg Lehoczky Csaba ötlete nyomán, Laczkó Balázs, Elter Antal és Kerekes László szervezésében a Szegedi Küzdősport Klub.
Sikeres pályázat esetén négy városrészben 330 millió forintot költhet el Vásárhely bicikliutak építésére, felújítására és kerékpártárolók létesítésére.
Hódmezővásárhely - 6–15 százalékos emelésekről döntöttek csütörtökön a vásárhelyi képviselők. Januártól többet kell fizetni a vízért, a szemétszállításért, a gyerek étkezéséért. Nem változik viszont a távhőszolgáltatás díja, buszozni is annyiért lehet, mint az idén.
A mártélyi iskola előtt tartott sajtótájékoztatón jelentette be Szél István, a kistérségi társulás elnökhelyettese: a vásárhelyi közgyűlés tagjai 619 ezer forinttal segítik az intézmény működését.
