A szülők szándékának megfelelően úgy döntött az algyői képviselő-testület: nem adja át az Egyházmegyének az Algyői Fehér Ignác Általános Iskolát.
A véleménynyilvánító voksoláson a részvételi arány magasabb volt, mint az önkormányzati választáson.
Makó után a vadonatúj iskolát működtető Algyő is megszavaztatja a szülőket arról, hogy a katolikus egyházhoz kerüljön-e az intézmény.
Feljelentést tett a Mol Zrt., miután algyői területére a helyi önkormányzat engedélyével valakik földet, építési törmeléket hordtak.
Csongrád megye - Kerékpárutak, új iskola, bölcsőde, faluház, kommunális adó és szabadidőközpont – ez történt idén a Csongrád megyei kistelepüléseken. Polgármestereket kérdeztünk: mitől marad emlékezetes 2011 községükben?
Az algyői tanyavilágban élők egy része nehezményezi: a tanyaprogramban nem pályázott a nagyközség a külterületi utak felújítására.
Idén a díszpolgári címet vastaps kíséretében vehette át Algyő első polgármestereként a két évtizeden át sikereket fölmutató Piri József.
Tizenkettedszer rendezték meg Deszken a falunapokon a polgármesterek nemzetközi főzőversenyét.
Az országban is egyedülálló építkezés valósult meg Algyőn: 1,7 milliárd forintból 16 tantermes, multifunkcionális iskola készült el.
Széttaposták és elfelejtették helyreállítani az M43-as építői a Rákóczi-telepi utat, amelyen autóbusz is jár. Az állam cége levelünkre reagálva kivizsgálja a panaszt.
