Szeged - A kisfiú és az oroszlánok című Lázár Ervin-mese, valamint a népszerű Eisemann-operett, a Fekete Péter-bemutatójára készül márciusban a Szegedi Nemzeti Színház.
Szeged - Ünnepi öltözet, pezsgő, rengeteg finom falat és mulatás hajnalig. Sokan kimozdulnak otthonról, és szórakozással töltik szilveszter éjszakáját.
Szeged - estileg-lelkileg elhanyagolt tiszteletesné, pedofil parkőr és egy összetört nyugdíjas – a Beszélő fejek III. szereplői.
Szeged - Oscar Wilde hazugságról és szerelemről szóló komédiáját, a Bunbury-t mutatják be kedden a kisszínházban. Két női szerepet féri alakít.
Szeged - Ha kimozdulunk otthonról, ideje elgondolkodnunk azon, hova mennénk, különben szép lassan elfogynak a lehetőségeink.
Szeged - A Szegedi Nemzeti Színház decemberben tizenhárom különböző produkciót, három vendégjátékot, két premiert, összesen negyvenöt előadást kínál a közönségnek – mondta el Nagy László marketingigazgató.
A Szegedi Nemzeti Színházban ma délután 2 órakor mutatják be Ladányi Andrea és Bal József Szeretsz engem? című táncjátékát. A videotechnikára építő, különleges látványvilágú és változatos zenei anyagot felhasználó produkcióban a színészek mellett főszerepet kap a teátrum épp 15 éve létrehozott tánckara is.
Szeged - Nemcsak a kereskedelem, a színház számára is főszezonnak számítanak az év végi ünnepek. A szegedi teátrum is változatos programokat kínál, többek közt opera-, operett-, klezmer- és dixie-gálát, valamint zenés bulvárdarabot.
Szeged - A Király Levente címszereplésével bemutatott Lear király komoly erőfeszítést, koncentrációt, gondolkodást igénylő intellektuális kaland. Zsótér Sándor izgalmas, rendhagyó rendezése sokkolta a könnyebben befogadható produkciókhoz szokott közönséget a szegedi kisszínházban.
Kilencedik alkalommal adták át szombaton este a Szegedi Nemzeti Színház színpadán a teátrum legjobbjainak járó Dömötör-díjakat. Az életműdíjat idén Gyimesi Kálmán operaénekes kapta, aki 45 évvel ezelőtt szerződött a színházhoz.
