Tolerancia díjjal tüntetett ki a napokban két helyben dolgozó pedagógust az Apátfalvi Cigány Kisebbségi Önkormányzat.
Megállapodást kötöttek a városi rendőrkapitánysággal a makói térség roma kisebbségi önkormányzatai.
Kolompár Lászlót, az MCF képviselőjét választotta elnökévé a tegnap megalakult Csongrád Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat.
A fórumon az derült ki, a kisebbségi testület sikere nagyban múlik azon, milyen a kapcsolata a helyi „nagy" önkormányzattal.
Szeged - A cigány önkormányzat elnöke szerint a cigányság „a történelmének legnagyobb szabású demonstrációjára" készül.
Szeged - Hét kettőre mi győztünk, ugyanakkor jó, hogy a testületben a két megyei jogú város cigánysága is képviselteti magát; tizenöt napon belül összehívjuk az új megyei kisebbségi önkormányzatot – kommentálta lapunknak a hét végi kisebbségi választás eredményét Károlyi Sándor.
Magyarcsanád - Nem tudott együtt dolgozni, most időközi választáson csap össze – egy-egy lista élén – a magyarcsanádi Graur Csaba és a szomszédos Apátfalván élő Károlyi Sándor.
Szeged - A Csongrád Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat tavaly feloszlatta magát, ezért az Országos Választási Bizottság 2008. február 17-ére időközi választást tűzött ki a megyében.
Apátfalva - A Csongrád Megyei Közgyűlés roma képviselője, Károlyi Sándor szerint az apátfalvi cigányok rettegnek a Magyar Gárdától.
Makó - A makói romák állítják: a vasárnapi diszkóbaleset is amiatt következett be, mert ők nem mehetnek be a helyi diszkókba.
