Ismert megyei sportolókat keresünk meg, akik valamiért nincsenek a szemünk előtt - az egykori fustalválogatott Kis Krisztiánt értük utol.
A magyar férfi futsalválogatott ma 18 órától Szerbiával játszik felkészülési mérkőzést az újszegedi sportcsarnokban.
A labdarúgó NB III Alföld csoport küzdelmei három és fél hónap után a hétvégétől folytatódnak. A mezőny négy Csongrád megyei résztvevőjétől a téli változásokról, valamint a bajnoki tervek felől érdeklődtünk.
Remek formában várja a futsal NB I hajráját a szegedi Első Beton, amely öt forduló óta veretlen, a négy győzelem mellett egy döntetlen került a statisztikába.
Már hagyomány a Makó FC labdarúgócsapatánál, hogy a téli felkészülés elején – szigorúan fakultatív alapon – a gárdából bárki kipróbálhatja sítudását. Kolozsvári János edző vezetésével a zöld-sárgák néhány játékosa ilyen célból egy hetet Franciaországban töltött.
Két napja kezdődött el labdarúgásunkban a téli átigazolási időszak, amely február 20-án fejeződik be. A Csongrád megyei NB-s csapatok egyre aktívabban ügyködnek a játékospiacon, de a változásokat illetően még sok a kérdőjel.
A labdarúgó NB II keleti csoportjának őszi szezonját a kilencedik helyen zárt Makó FC tegnap délután megkezdte a felkészülést a tavaszi folytatásra. A téli szünetben történt néhány változás Kolozsvári János edző keretében.
Alaposan kihasználta a bajnoki szünetet az Első Beton NB I-es futsalcsapatának vezetése. A szegedi együttes keretének frissítésén, a nevek alapján pedig egyúttal megerősítésén fáradoztak. Az eredmény: a hétfői, EMT Győr elleni bajnokin (újszegedi sportcsarnok, 19 óra) régi és új arcokkal is találkozhatnak a szurkolók.
A Makó FC NB II-es labdarúgócsapata holnap megkezdi küzdelmét a bajnoki pontokért. A zöld-sárgák a legutóbbi évadban a tizenegyedik helyen zártak, a jól sikerült nyári igazolások révén most szeretnének előrelépni.
