Május 14-éig 10 kategóriában 30 jelöltre lehet voksolni a 14. Dömötör-díj jelöltjeire.
A közönség idén már 14. alkalommal ítéli oda a szegedi színházi élet kitüntetéseit, a Dömötör-díjakat - 10 kategóriában 30 jelöltre lehet voksolni.
A 70. születésnapját ünneplő Németh József baritonista és vendégei közreműködésével operagálát rendeznek május 3-án a Szegedi Nemzeti Színházban.
A Szegedi Nemzeti Színház operatársulata Ferkay Tamás rendezésében, Pál Tamás dirigálásával ma 19 órától mutatja be a Pillangókisasszonyt.
Szeged - A Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának népszerű tenoristája, László Boldizsár a múlt héten mutatkozott be Kalaf szerepében Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Színház Turandot-produkciójában.
Szeged - Poénok, latinos ritmusok, látványos tánckoreográfiák is tarkítják a Szegedi Nemzeti Színház szilveszteri műsorát, a Rio de Szegedet. A zenés produkciót ma és holnap összesen három alkalommal láthatja a közönség.
Itt most azokat a programokat találja, amelyek nem kötődnek szorosan a szilveszteri bulikhoz.
Átadták a teljesen felújított 1-es villamosvonalat és az átépült Indóház teret. Ezzel a tömegközlekedési nagyprojekt 2008-ban kezdődött nagy építkezései lezárultak.
Szeged - Rossini remekműve, a Kis ünnepi mise Pál Tamás dirigálásával a Szegedi Nemzeti Színház karácsonyi koncertjén hangzik el először Magyarországon úgy, ahogy a szerző megkomponálta.
Bizony ez a hétvége már az adventről szól. Nyílnak a karácsonyi vásárok, forgatagok. De a színházi ajánlatok is kecsegtetőek.
