Átalakítják a hivatalt döntötte el a testület fideszes többsége a csütörtöki közgyqlésen. Ekkor már csak egyetlen ellenzéki képviselő ült a teremben. A szocialisták már korábban kivonultak.
Mágel Ágost önkormányzati képviselQ (Fidesz) támogatja a Wallner-villa értékesítését. Mint mondja, téves Biczi László azon információja, mely szerint Q korábban a villa megtartása mellett állt volna ki.
Hangfelvétel bizonyítja, hogy Simon István becsapta a közgyűlést, hiszen az állításaival ellentétben nem vonta be a képviselőket a színházigazgató kinevezésébe mondta el Biczi László. Abdai Géza és Rádonyi László indítványait csak az ellenzék fogadta el.
Három praktikus ok lehet arra, hogy az iskolában a diák külön szekrényt kapjon: télen van hova tennie kabátját, értékeit biztonságosan elzárhatja, tornafel-
szerelését, könyveit nem kell mindennap cipelnie.
Az intézmények mindezt különféleképp oldják meg.
Folytatás az 1. oldalról.
Rendkívüli ülésen döntöttek tegnap a közgyűlési bizottsági elnökök és tagok megválasztásáról és az alpolgármesterek illetményéről. A személyi kérdésekben heves vita bontakozott ki. A bizottságok nem képviselő tagjai letették esküjüket.
Egyéni választókerületi képviselőjelöltek a megye öt 10 ezer lakosúnál nagyobb városában.
A Fidesz a leghatározottabban ellenzi, hogy a város 800 millió forint adósságból apartmanházat vegyen a Lövér körút 33. szám alatt jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Mágel Ágost, a körzet fideszes önkormányzati képviselője.
Nem történt nagy jelentőségű változás a soproni önkormányzati képviselők vagyoni és jövedelmi viszonyaiban az elmúlt évi bevalláshoz képest. Ezúttal csak a legfon- tosabb változásokat rögzítettük. Aki részle- tes összehasonlítást szeretne tenni, lapozza fel a Kisalföld 2005. február 12-i számát.
