2010 óta áll a kübekházi iskola a katolikus egyház fenntartásában - a tervezett 140-es gyereklétszám helyett csak 68-an tanulnak itt.
Új közvilágítást kap ma Kübekháza főtere. A régi világítótestek helyett kovácsoltvas kandeláberek világítják meg a falu központját.
Fő támogató híján veszélybe került az idei kübekházi Operettfalu megrendezése. Nagyjából 8 millió forintra lenne szükség.
Fenyegető hangvételű levélben hívták havat takarítani a munkanélkülieket Kübekházán – állítja az egyik érintett.
Webtévét indítanak tavasztól Kübekházán: a település honlapjára mozgóképként is felkerülnek a legfrissebb történések.
Kübekháza - Súlyos rongálások történtek a falu több pontján december 31-ére virradóra – adta hírül Molnár Róbert polgármester a község honlapján.
Elfogadta az Országgyűlés az önkormányzati és köznevelési törvényt. Állami fenntartásba kerülnek az iskolák, megszűnik a 2000 lelkesnél kisebb települések polgármesteri hivatala.
A Szegedi Küzdősport Klub versenyzői három – ebből két nemzetközi – versenyen szerepeltek.
A pajtagalériában a régi, falusi hangulatot idéző környezetben beszél a múlt – helybeliek vászonra nagyított képein keresztül.
Körülbelül tízezer vendége volt szombaton Kübekházának, ennyien látogattak ugyanis el az Operettfaluba.
