Egy 400 méteres, a strand és az uszoda bekötőútjától a Kaszap utcáig tartó rekortán futópálya kialakítása is szóba került legutóbb a közgyűlésen Vásárhelyen.
Arra voltunk kíváncsiak, politikusaink kondíciójuk megőrzéséért mit tesznek, rendszeresen sportolnak, mozognak-e, illetve mennyire figyelnek arra, mit esznek.
Kevés a pad és a kerékpártároló Vásárhelyen, a Hódtó utcai korszerű játszótér környékén.
Hódmezővásárhely - A hódmezővásárhelyi Újváros idén ünnepli 200 éves fennállását. Létezését a tulajdonképpen a tűznek „köszönheti": az 1808-as vásárhelyi vészben ugyanis több mint ezer ház pusztult el, a károsultakat telepítették az újvárosi területre. A jubileumra készülve régi fotókat vár az önkormányzat a vásárhelyiektől.
Hódmezővásárhely - Vásárhely-Újvároson ötvennyolc család igényelt lakásfelújítási támogatást, az önkormányzattól több mint 14 millió forintot kaptak erre a célra.
Hódmezővásárhely - A globális felmelegedés következtében várható klímaváltozásról szóló tájékoztató fogta meg leginkább a képviselőket a tegnapi vásárhelyi közgyűlésen.
Hódmezővásáhely - Csörömpöl a vitrin, imbolyognak az ágyak és repedeznek a falak a vásárhelyi Makói országút melletti házakban. Az utca végén élők úgy gondolják, lakásukban a megnövekedett kamionforgalom tesz kárt.
Hódmezővásárhely - Az Emlékpont-múzeumra, a Csodaházra és a dohányfüst elleni kampányra is kíváncsi volt April H. Foley, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, aki Vásárhelyen járt.
Havránek Ferenc képviselő édesapjának nyilaskeresztes múltja volt a fő témája a tegnapi vásárhelyi közgyűlés napirend előtti felszólalásainak. Lázár János polgármester egy régi dokumentumot kapott egy egykori elhurcolt zsidótól, s ezen szerepelt Havránek Lajos neve.
