Kalmár Ferenc városüzemeltetési tanácsnok elfogadta a szőregiek petícióját. Nyár elején születhet döntés arról, hogy változik-e a 60-as és 60Y-os járatok útvonala és menetideje.
hatályon kívül helyezését, a diósdi gyilkosságra való felbujtás vádja alól ügyfele felmentését kérte a bűnszervezet vezetéséért nem jogerősen 18 és fél év fegyházra ítélt Sz.M. védője.
Az UTC-Junior Sport Tóth Attila remeklésével és mesterhármasával 7-2-re verte az Aramist a futsal NB I mai találkozóján.
Ezüst- és bronzérmet, valamint egy negyedik helyet szereztek a romániai Iasiban megrendezett 18 év alatti sakkcsapat Európa-bajnokságon a magyar fiatalok.
Szeged - Költő-, illusztrátor-, versmondó- és színjátszóképző tábort tartanak 21 szegedi és szekszárdi diák számára ezen a héten.
A Szeged Napja programsorozat keretében a hétvégén két napos hagyományőrző programon vehettek részt a Dóm téren az érdeklődők.
Ismét remek eredményeket értek el az SZVSE utánpótlás-birkózói.
Szeged - A korábbiaknál több a fiatal és a nő a REÖK-ben holnap 15 órakor nyíló 36. Szegedi Nyári Tárlat kiállító alkotói között. A közönség 141 képzőművész közel kétszáz munkájával ismerkedhet meg a július 10-éig látható országos seregszemlén.
A betyárkirály címmel dokumentumfilmet forgatott Rózsa Sándor életéről Jurkovics János, a Magyar Televízió Szegedi Regionális Szerkesztőségének vezetője.
Nyolc év után jogerősen megszüntetett Kulcsár Attila ellen minden kényszerintézkedést a Fővárosi Bíróság (FB) a megismételt elsőfokú büntetőper pénteki tárgyalásán.
