A Csongrádi Hírek zavartalan tanyai terjesztését is megoldják, 4 órás helyi rádióműsor is lesz, és ragaszkodnak a helyi tévéműsorokhoz is – derült ki a csongrádi testületi ülésen.
Nem igazságosan osztják el Csongrádon a sporttámogatásokat, hangzott el egy képviselői vélemény azon a testületi ülésen, ahol erről a napirendi pontról is dönteni kellett.
Csak az kaphat bizonyos juttatásokat Csongrádon, aki rendben tartja az ingatlanát, határozott tegnap a képviselő-testület.
Kétmillió forintért akarta megvásárolni a polgárőrség a várostól az egykori laktanya romos parancsnoki épületét – de csak nyílt árverésen lehet értékesíteni.
Jövőre adót kell fizetnie a 15 négyzetméternél kisebb garázsok után is. 4,5 százalékkal nőnek a tömegközlekedési díjak.
A jobboldal optimistán, a baloldal borúlátóbban ítéli meg Csongrád helyzetét – derült ki a csütörtöki csongrádi képviselő-testületi ülésen.
Megépülhet a bokrosi kerékpárút, és szigorítani kell a szociális lakások használatát, döntött tegnap a képviselő-testület.
Szerdán megkezdődik az új kecskeméti élményfürdő parkolójához vezető csomópont építése a Csabay Géza körúton.
Messzi István emléktábláját avatták fel a róla elnevezett sportcsarnok falán a 2011-es Messzi István emlékversenyen.
Feltöltötték vízzel a hat és félmilliárdból épülő új kecskeméti élményfürdő két medencéjét.
