Szeged - Négyüléses, úgynevezett francia sífelvonóból zuhant ki két szegedi iskolás hétfő délelőtt egy ausztriai sítelepen. Ágnes lábszár-, Alex alkartörést szenvedett, a klagenfurti kórházban ápolják őket.
Negyedórás repülés után visszafordult a Malév Budapest-New York járata pénteken a déli órákban, mert a pilóta hibát észlelt az egyik hajtóműnél - mondta Németh Krisztina, a légitársaság sajtóosztályának vezetője.
Sikerrel zárult tegnap a Kisfaludy Napok 2007 kulturális seregszemle, amelyen negyvenhét középiskola ezerkétszáz diákja vett részt. A nagy hagyománnyal bíró mqvészeti fesztivál négy napon át nyújtott bemutatkozási lehetőséget a fiatalok számára.
Prizetbe vették azt az albán férfit, aki a Ferihegyi repülőtéren csütörtök délután bombarobbantással fenyegetőzött közölte az autópálya-rendőrség.
A szerda este hazánkba érkező amerikai elnök, George W. Bush látogatása idején forgalmi és parkolási korlátozások lesznek a fővárosban. Több szervezet ellentüntetést jelentett be a látogatás idejére.
A 2006. évi Kisfaludy Napokon 9 kategóriában 84 arany oklevelet osztottak ki. A záróünnepségen dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke külön kiemelte a megyei középiskolák kulturális fesztiválja szervezésében oroszlánrészt vállalt Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Kht. kollektívájának munkáját, de megköszönte a szakmai segítők, zsűritagok közreműködését is.
