A tartós munkanélküli még pár morzsát összegyűjthet a segélyen kívül.
Megállapodást köt a szegedi önkormányzat a Szeged–Csanádi Egyházmegyével.
A tavalyihoz képest 45 százalékkal megnőtt a kiosztott átmeneti segélyek száma az év első két hónapjában Szegeden.
Várhatóan 200 embert ki kell zárni egy évre a szociális segély rendszeréből Szegeden, mert az utóbbi egy évben nem dolgoztak 30 napot.
Szeged - Az átmeneti segély rendszerének módosításáról döntött a legutóbbi közgyűlés.
Elindult a roham a polgármesteri hivatal szociális irodáján az űrlapokért, amelyen lakásfenntartási támogatást lehet kérni a megszűnt gázártámogatás helyett.
Szeptembertől megszűnik a gázártámogatás. Helyette lakásfenntartási támogatást kérhetnek a rászorulók, amelyből a fűtésszámlán kívül akár lakbért is fizethetnek.
2315 adóstól 353 millió forint elmaradt lakbért követel az IKV Zrt. – vidéken Miskolc után Szegeden tartoznak a legtöbb pénzzel.
Csongrád megye - 325 forinttal maradt a jogosultsági határ alatt, ezért nem kapott közgyógyellátást rokkantnyugdíjas, fél tüdővel élő olvasónk. Szegeden idén az első félévben az igénylők 54 százaléka kapott méltányossági közgyógyot.
Lánya és unokája mellett az idősek otthona munkatársai és a szegedi önkormányzat is köszöntötte Kardos Péterné Anna nénit.
