Az új szárnyakkal kialakuló klinikai tömb 12,3 milliárd forintba kerül. A város vezetése nem volt ott, pedig ez az elmúlt 30 év legjelentősebb szegedi egészségügyi beruházása.
Nincs elég aneszteziológus és intenzíves orvos a megyében – szinte mindenhol létszámgondokkal küzdenek.
Több megyében listát készítettek a művesekezelésben részesülőkről és a szülés előtt álló nőkről.
Népszerű kórházakat és osztályokat keres az egészségügyi államtitkárság – vizsgálva, mi alapján választ intézményt a beteg. Elsősorban temészetesen az orvos számít.
Befejezte a kivitelező a Semmelweis utca és környékének felújítását.
Az 1991-ben létrejött, 20 évig szegedi sikervállalkozásnak tartott Főszer Electric Zrt.-t elvitte a válság.
A szlovákoknál csütörtöktől, nálunk márciustól tűnhetnek el tömegesen az orvosok az ellátórendszerből.
Nem szavazták meg a közüzemi díjak emelését a képviselők a pénteki közgyűlésen. 60 milliót adnak az IH-nak, 15 milliót a városi tévének és 32 milliót az SZKT-nak.
Napokon belül feloldhatják az influenza miatti látogatási tilalmat a szegedi klinikákon is.
Turbómódra kapcsol az SZTE: tavasszal indul az új klinikának nevezett tömb magkórházzá alakítása.
