A pályakezdő Kovács Évát már első főszerepéért jelölték a Dömötör-díjra.
A 70. születésnapját ünneplő Németh József baritonista és vendégei közreműködésével operagálát rendeznek május 3-án a Szegedi Nemzeti Színházban.
Ferkay Tamás tradicionális rendezésében, két egyenrangú szereposztásban tűzte műsorra a Szegedi Nemzeti Színház a Pillangókisasszony című Puccini-operát.
A Szegedi Nemzeti Színház operatársulata Ferkay Tamás rendezésében, Pál Tamás dirigálásával ma 19 órától mutatja be a Pillangókisasszonyt.
Sok a néző, a gyerekdarabok mellett népszerűek a kisszínházi előadások és a nagyszínházi West Side Story – értékelte a szezon utolsó bemutatóit Gyüdi Sándor.
Eredetileg David Gieselmann abszurd komédiája, a Kolpert úr is szerepelt a Szegedi Nemzeti Színház idei kínálatában.
Szeged - Rossini remekműve, a Kis ünnepi mise Pál Tamás dirigálásával a Szegedi Nemzeti Színház karácsonyi koncertjén hangzik el először Magyarországon úgy, ahogy a szerző megkomponálta.
Szeged - Anger Ferenc rendezésében, Gyüdi Sándor vezényletével ma 19 órától mutatják be Liszt Ferenc egyetlen operáját, a Don Sanche, avagy a szerelem kastélyát a nagyszínházban.
A Francesca da Rimini még az Armel-fesztiválra készült, a premiert azonban – erősen foghíjas nézőtér előtt – pénteken tartották a nagyszínházban.
Szeged - A Francesca da Riminit októberben már láthatta az Armel-fesztivál közönsége, de Riccardo Zandonai operájának igazi bemutatóját ma 19 órától tartják a Szegedi Nemzeti Színházban. A másik szereposztás szombat este lép színpadra.
