Április elsejétől 17 embertől válik meg a Xántus János Múzeum. Indokként a megyei közgyqlés februárban született határozata szerepel, ennek hátterében pedig a szférában országosan is jellemző takarékosság és kényszerq leépítés áll.
A csornai és kapuvári múzeumok szakemberei, muzeológusai a megyei döntés nyomán nem maradnak státusban: a csornai intézmény Győrhöz, a kapuvári Sopronhoz tartozik ezután.
A csornai és kapuvári múzeumok szakemberei, muzeológusai a minapi megyei döntés nyomán nem maradnak státusban: a csornai intézmény Győrhöz, a kapuvári Sopronhoz tartozik ezután.
1. Karikázzátok be az igaz állítások sorszámát!
A megyei múzeumigazgatóság éves szinten közel 500 millió forintból gazdálkodik.
A táj arculatát meghatározó útszéli keresztekkel, mezei oltárokkal megyénk bőven ellátott. Az emlékhelyek megóvásáról a közösségeknek kell gondoskodniuk, ebben segíthet egy most készülő lajstrom.
Perger Gyula néprajzkutató húsz éve, végzős egyetemistaként került a győri Xántus-múzeumba. Hat évvel ezelőtt a nagy múltú intézmény igazgatóhelyettese lett, majd a megyei közgyűlés döntése alapján 2004. július elsejétől igazgatója.
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt. Nemzeti imánk születésére emlékezve 1989-től ez a nap a magyar kultúra ünnepe, pedig évtizedekkel ezelőtt a kádári politika új himnuszon „gondolkodott”.
Tartalmas és szép munkával gazdagodott a térség néprajzi irodalma. A megyeházán mutatták be a Népművészeti örökségünk sorozat legújabb darabját: a Győr-Moson-Sopron megye népművészete című könyvet.
