Csongrád és Szentes intézményeiben is új kínálattal, vagy a már meglévő képzések erősítésével igyekeznek a középiskolák versenyben maradni a tanulókért.
A Petőfi-iskola épületét szeptembertől a Zsoldos-középiskola használja. Végre méltó körülmények közé kerülnek a diákok és tanárok.
Több középiskola működik, illetve a tanulói és a dolgozói létszám is nagyobb Szentesen, mint a szomszédvárban, a megyei közgyűlés mégis Csongrádon hozza létre az intézmények gazdálkodási központját.
Két év alatt a legnépszerűbb képzéssé vált a szentesi Zsoldos Ferenc Szakközépiskolában a katonasuli, ezért szeptembertől teljes osztályt indít az intézmény.
