A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Unió csalás elleni hivatalához fordul, vizsgálatot kérve a Közgép Zrt. több százmilliárd forint értékű állami megbízásai miatt.
Az Országos Kriminológiai Intézetben nagy megrökönyödést váltott ki a hirtelen intézkedés - értesült az Index.
A miniszterelnök szerint az eurózóna válsága hosszabbnak ígérkezik, mint ahogyan eddig mondták.
Csak fél év elteltével alakíthat frakciót az MSZP-ből távozó és a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló 10 képviselő - döntött az Országgyűlés.
A KDNP támogatja, a Jobbik és az LMP nem tartja elfogadhatónak a bíróságok szervezetéről és a bírák jogállásáról szóló törvényjavaslatot - derült ki a csütörtöki együttes általános vitája vezérszónoki felszólalásaiból.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke iktatta be hivatalába Polt Pétert, a napokban megválasztott új legfőbb ügyészt ünnepélyes országos vezetői értekezleten Budapesten pénteken.
Budapest - A Magyar Szocialista Párt nem tudja támogatni az államfő által legfőbb ügyésznek jelölt Polt Péter jelölését - közölte az ellenzéki párt pénteken az MTI-vel.
