A Jobbik konkrét személyek megnevezésével az egyházak érintettségéről beszélt az állambiztonsági múlttal foglalkozó keddi országgyűlési vitanapon.
Folytatódott a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitája az Országgyűlés szerdáról csütörtökre áthúzódott ülésnapján.
Az Országgyűlés kedden reggel megkezdte a köznevelési törvényjavaslat megvitatását, amelyre a képviselőknek nyolc óra áll rendelkezésükre.
Közel kétszáz kerékpáros érkezett Kecskemét főterére pénteken délután. A Határon – Túra 2011 résztvevői augusztus 13-án indultak Gyimesbükkről, az Ezeréves határról.
Révész Máriusz szerint két ember "bizonyos szempontból véletlenszerűen vitte el most a balhét"; a politikus így értékelte újságíróknak a bántalmazásával összefüggésbe hozott két rendőrre csütörtökön kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést.
Szeged - Az alkotmányról szóló nemzeti konzultációhoz kiállított kérdőívben is helyet kapott a kérdés: kapjanak-e a szülők minden 18 évesnél fiatalabb gyermekük után egy-egy pluszszavazatot?
Meghaladva a tavalyi mennyiséget, huszonkétezer cipősdoboznyi ajándék gyűlt össze a Baptista Szeretetszolgálat idei akcióján.
