Két remek versenyt is egy helyszínen rendezett meg Lehoczky Csaba ötlete nyomán, Laczkó Balázs, Elter Antal és Kerekes László szervezésében a Szegedi Küzdősport Klub.
Szeged - Jótékonysági árverést tartanak december 5. és 16. között a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány javára. Szegedi sportolók, csapatok felajánlásából aláírt relikviákat árvereznek az újszülöttmentősök támogatására.
A Szegedi Küzdősport Klub versenyzői három – ebből két nemzetközi – versenyen szerepeltek.
A Szegedi Küzdősport Klub szervezésében MMA- és thai-box-edzőtábort rendeztek Szegeden, az újszegedi Partfürdőn, ahol egy üres medencében állították fel a ketrecet.
A Bécs melletti Vösendorfban rendezték a Figth Night elnevezésű küzdősportgálát, amelynek programjában ökölvívás, kick-box, K1 és MMA is szerepelt.
Az SZTE EHÖK SE versenyzői a dorogi grappling(földharc) versenyen indultak, amely egyben válogató volt a nyári ukrajnai Eb-re.
Újra sikeres és látványos volt a sorrendben harmadik, Replay Fight névre keresztelt szegedi ketrecharcgála, amelynek fő mérkőzését telt ház előtt a két hazai rivális közül Sárközi Róbert nyerte pontozással Filó Andor ellen.
Harmadszor rendeznek az újszegedi sportcsarnokban ketrecharcgálát, amely ma 19 órakor kezdődik – kapunyitás: 17 óra –, és a Replay Fight fantázianevet viseli.
A ketrecharcosnak minden küzdősportot ismernie kell, hogy jó harcos legyen. Sárközi Róbert szombaton Szegeden harcol.
Holnap 19 órától – kapunyitás: 17 órától – harmadszor rendeznek az újszegedi sportcsarnokban ketrecharcgálát, amely ezúttal a Replay Fight nevet viseli.
