Kedd délutáni zárt ülésén Ábrahám Attilát, az 1988-as szöuli olimpia aranyérmesét választotta meg főtitkárnak a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége már több jelölttel is tárgyalt a lehetséges utódok közül, miután a szervezet főtitkára, Schmidt Gábor március elsejétől a Nemzeti Sportközpontok főigazgató-helyettese lesz.
Hétfőn hivatalosan átadták a 450 millió forintból felújított Maty-éri olimpiai centrumot, amely már készen áll a jövő heti kajakos, kenus világbajnokságra.
Érdemes sietni a jegyek megvásárlásával. A szervezés megfelelő ütemben halad, folyamatosan érkeznek a nemzeti válogatottak.
Nem teljes intenzitással, az egészségére és a gyermekére vigyázva, de még napi kétszer edz az EDF Démász-Szegedi VE háromszoros olimpiai bajnok kajakosa, Dusev-Janics Natasa.
Botka László polgármester a megállapodás aláírása előtt elmondta: a város számára rendkívül fontos befektetés a rendezvény.
Szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Bohács Zsolt szegedi országgyűlési képviselő: 450 millió forintból fejlesztik a vízicentrumot.
