Új rektor áll a következő tanévtől a papnevelő intézet és a teológia élén, jelentette be a megyés püspök. Augusztustól tizenkét plébánosi hely változik az egyházmegyében.
Vásárhelyen már több a katolikus, mint a református – legalábbis a legutóbbi népszámlálási adatok szerint. Az idősebbik történelmi egyház szeptembertől egy általános iskola átvétele révén tovább erősíti pozícióit. Ugyanakkor a papok szerint szó sincs versenyről vagy szembenállásról.
Nem győzi a három főállásban foglalkoztatott munkavállaló a vásárhelyi katolikus temető takarítását, miután ketten sírásóként is dolgoznak. Az ismét dzsungellé vált sírkert rendbetételéhez az egyház az önkormányzat segítségét kéri.
A szegedi március 15-iki ünnepségen Lékó Péter nemzetközi sakk nagymester, Hódmezővásárhelyen Dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet.
