Kétnapos hivatalos látogatásra Kazahsztánba utazik csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök - közölte a Miniszterelnökség szerdán.
Mesterházy közlése szerint nem vesz részt az új államfő megválasztásában az MSZP.
"Újra nevetséges, kínos Abszurdisztánként került a világlapokba Magyarország. (...) Tetszik vagy nem, árgus szemekkel figyelik a külföldi elemzők a magyar belpolitikát."
Iványi Gábor lelkészt javasolja államfőnek a Demokratikus Koalíció.
Ötpárti egyeztetést tartottak a parlamenti pártok az új köztársasági elnök jelöléséről, akit harminc napon belül kell megválasztania a parlamentnek.
Az államfő lemondási nyilatkozatát 338 igen, 5 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.
Botka László: a demokratikus pártok közösen jelöljenek köztársasági elnököt. Nógrádi Zoltán helyesli a lépést, Zagyva György Gyula nem sok jót vár.
A házszabály módosítása kapcsán a Jobbik megszüntetné a képviselők mentelmi jogát. Az LMP a vizsgálóbizottságok és a parlamenti ülések nyilvánossága kapcsán javasol változtatásokat.
Az EB kijelölt főtanácsnoka szerint a Szlovák Köztársaság nem sértette meg az uniós jogot, amikor megtagadta Sólyom Lászlónak a területére történő belépését.
Szeged - Elfogadta a parlament az egyházügyi törvény új változatát. Bár Máté-Tóth András szegedi valláskutató szerint a korábbihoz képest jelentős előrelépés történt, számos bizonytalanság is maradt.
