Az új program szerint a 2012 szeptemberétől felvehető hitel két – szabad és kötött felhasználású – keretből áll majd. A Diákhitel 2 összege igazodik a képzés költségéhez és csak arra fordítható.
Létezik ugyan kiskapu, hiszen a diploma utáni 20 év alatt körülbelül 8-10 évet kell csak itthon dolgozni - mondta a HÖK elnök.
Változtak a jogszabályok: kevesebb az államilag finanszírozott képzésekre felvehetők száma, magasabb a költségtérítési díj, a ponthatárokat pedig még csak megtippelni sem érdemes.
A Kecskeméti Főiskolások is részt vettek a csütörtök délutáni felsőoktatási törvénytervezet miatt szervezett tüntetésen a fővárosban, az oktatási államtitkárság épülete előtt.
