Bízom az új pályázatunk sikerében mondta Szalay Antal, az országban több helyen, így Kapuváron is működő Provertha Zrt. tulajdonosa. A szakminisztériumhoz még az elmúlt év májusában benyújtott pályázat eredményeképpen mintegy tizenegymillió eurós beruházással új galvanizáló- és egy modern forgácsolóüzemet hoznának létre Kapuváron.
Több fórumon elhangzott Kapuváron: az új ipari út építése az önkormányzat szerződésben vállalt kötelezettsége volt. A Proverthával kötött kontraktus több pontja is szabályozza a kérdést. A cég több mint hétmillió eurót beruház Kapuváron a közeljövőben.
A magyar nagymama hazahozta Amerikában élő unokáit, hogy idehaza tanuljanak hegedülni. Győrben cigányzenét, magyar nótákat játszottak itt-tartózkodásuk idején. Két év múlva ismét jönnek, addig chicagói barátaikat szórakoztatják tudásukkal.
Bezárt Kapuváron a negyedik Hanság Expo. Az előző évekhez hasonlóan kérdések vetődnek fel: hányan látogattak el a kiállításra, a cégeknek, vállalkozásoknak mennyire volt megfelelő a vásár, és sorolhatnánk a számokkal és százalékokkal kifejezhető statisztikákat.
