Az MSZP cáfolja, hogy jogszerűtlenül adott fegyvereket 2006-ban a honvédség.
Az ellenzék bírálta az államfőt, míg a kormánypártok az ellenzékiek viselkedését kifogásolták hétfőn a parlamentben.
Az Országgyűlés mai ülésén kezd tárgyalni a kormány által javasolt bérkompenzációról, illetve annak költségvetési hatásairól.
A kormánypártok és az MSZP képviselői igennel voksoltak a név szerinti szavazáson, az LMP-s politikusok tartózkodtak.
A miniszterelnök szerint az eurózóna válsága hosszabbnak ígérkezik, mint ahogyan eddig mondták.
Fideszes képviselők szerint a honatyák javadalmazásáról szóló javaslat célja, hogy átlátható és tiszta rendszert hozzanak létre.
A kormánypártok szerint a 2012-es költségvetési javaslat határozott, helyes választ ad a válságra.
A megyei intézmények állami fenntartásba adásáról is szóltak többek között az interpellációk az Országgyűlés hétfői ülésén.
Schiffert nem lepi meg, hogy Lázár János a vitában "továbbra is azt a bolsevik típusú érvelést alkalmazza, hogy mindenki, aki vele ért egyet, a világos oldalon áll, mindenki, aki a másik oldalon van, az a sötét oldal".
Az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője szerint Magyarország felzárkózásának árát nem lehet kizárólag a társadalom legrászorulóbb csoportjaival megfizettetni.
