A kormány és a miniszterelnök mellett kiálló egyesületet hoznak létre a január 21-i Békemenet szervezői, akik szerint továbbra is meg kell védeni a magyar demokrácia vívmányait, az ország szuverenitását.
A kormányszóvivő szerint nyomatékot ad a kormány mondandójának a szombati Békemenet Magyarországért elnevezésű megmozdulás.
A hvg.hu információi szerint a kormány mellett szerveződő szimpátiatüntetés mellé nem áll oda a Fidesz hivatalosan.
Közbeszéd tárgya lett az utóbbi időben a szolidaritási adó. Fizessenek-e többet a közös kasszába a tehetősebb magyar vállalkozások?
Vajda Attila elképesztő versenyzéssel lett világbajnok 1000 méteren, nyert Csipes Tamara és 500-on a magyar négyes is, a női páros és a kenunégyes bronzérmes.
HANGANYAGGAL
A 39. Mol sík vízi kajakos, kenus világbajnokságon tizenkét olimpiai számban összesen tizennyolc kvótát szerezhet a magyar válogatott.
Szeged - A múlt héten menesztett igazságügyi és rendészeti miniszter, Takács Albert utolsó munkanapján, február 15-én érvényesnek de eredménytelennek nyilvánította a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoki posztjára kiírt pályázatot.
Szeged - Az igazságügyi miniszternek február 15-ig kellene döntenie arról, hogy ki legyen a parancsnoka a szegedi Csillag börtönnek, amelyet öt és fél hónapja megbízott vezető irányít. A határidő pénteken lejár, ám a tárcánál tegnap nem tudták megmondani, hogy a távozó miniszter meghozta-e a döntést vagy utóda új pályázatot ír ki.
Széles Gábor ezredes a Szegedi Fegyház és Börtön megbízott parancsnoka - derül ki a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) internetes oldaláról.
Szeged - Az igazságügyi miniszter váratlanul, indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól és rendelkezési állományba helyezte Csapó Józsefet, a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnokát. A Csillag börtön vezetésével Széles Gábort bízták meg. A döntésről tájékoztatták Sólyom László államfőt.
